2018. szeptember 24. (hétfõ) Gellért, Mercédesz

Hírek

2016.08.27. 20:13:45

Három oda

Bajai LSE - Kecskeméti LC 0:3

Nagy várakozás előzte meg az összecsapást, de ahogy a várt kecskeméti szurkolói kemény mag sem érkezett meg, úgy a bajai pontszerzés is elmaradt. A vendégek 11-es számú játékosa, Salami Eugene mesterhármast szerzett. Részletek:

A mérkőzés jegyzőkönyve:

A kánikulai melegben lejátszott mérkőzés színvonala meg sem közelítette a két csapat tavaszi találkozóját. A vendégek már a tizedik percben megszerezték a vezetést, és bizony végig domináltak az első félidőben. Többször ziccert hibáztak. Eközben csapatunk játékosai bátortalanul játszottak, nem vállalták fel az egy-egy elleni küzdelmeket. Nem sikerültek a passzok, a középpályán elakadtak a labdák. Jóformán helyzetünk sem volt, ennek ellenére a játékrész utolsó pillanatában kiegyenlíthettünk volna. 100%-os ziccer maradt ki.

A második 45 percben is a "mercisek" irányították a játékot. Mezőnyben úgy ahogy partnerek voltunk a "birkózásban", de az ellenfél kapujára sajnos vajmi kevés veszélyt jelentettünk. Játékosainkból hiányzott a tűz. Ezzel együtt küzdöttek a fiúk becsülettel, azonban a vendégek kiválósága Salami Eugene a 67. percben ismét bevette kapunkat, amivel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. A 84. percben megszerzett harmadik gólja pedig már csak a hab volt a kecskeméti győzelmi tortán.

Jövő vasárnap Bácsalmásra utazunk. Ahhoz, hogy visszavágjuk a kupában elszenvedett vereségért, lényegesen nagyobb koncentrációra, bátorságra és győzni akarásra lesz szükség!