2024. október 4. (péntek) Ferenc

Hírek

2016. 08. 26. 18:44:53

Szombaton megyei rangadó!

Augusztus 27-én, szombaton 17 órakor a Vasváriban: Bajai LSE - Kecskeméti LC bajnoki mérkőzés kezdődik. Esélylatolgatás Evanics Zoltán vezetőedzővel:

A megyei rangadó várhatóan kiváló focit hoz, és sok nézőt vonz. A vendégek az első két forduló után két győzelemmel, nagy gólaránnyal vezetik a tabellát. Néhány héttel ezelőtt sajtótájékoztatót tartottak a kecskeméti klubnál, ahol elhangzott, hogy a 2017-18-as bajnoki idényt már egy osztállyal feljebb szeretnék elkezdeni. Ez azt jelenti, hogy minden pontra szükségük van, tehát Bajára is a győzelem reményében utaznak.

A Bajai LSE háza táján az a legnagyobb hír, hogy nem történt semmi különös a gárdával. A sérültek felépültek, az eltiltottak letöltötték büntetésüket, tehát a lehető legjobb kezdőcsapatot tudja pályára küldeni Evanics Zoltán vezetőedző. Egészen pontosan helyettese, Viszmeg Balázs, hiszen vezetőedzőnk még két héttel ezelőtti kiállítása miatti büntetését tölti.

A nyilatkozat viszont engedélyezett a kiváló trénernek, akit rövid esélylatolgatásra kértünk a megyei rangadó előtt:

Aki látta a tavaszi meccsünket, emlékezhet rá, akkor egy őrült 90 percet küzdött végig a két csapat. Mindkét térfélen négy-négy gól esett, a játékosok magas színvonalon fociztak, óriási küzdelemben osztoztak az egy-egy ponton. Valami hasonlót várok szombaton is, de mindenképpen hazai győzelemmel. A legjobb összeállításban lépünk pályára, és - igaz én sajnos nem ülhetek a kispadon -, de Viszmeg Balázs kollégámmal mindent megbeszélek a találkozó előtt. Felkészültünk a kecskemétikeből, jól ismerjük őket. Arra kell törekednünk, hogy már a középpályán megszűrjük a támadásaikat, nem szabad, hogy sokat tartózkodjanak a kapunk közelében. Ehhez rengeteg futásra és kiváló védőmunkára lesz szükség. Ezzel viszont még csak az ellenfél semlegesítését végezzük el, vagyis rendkívül fontos, hogy helyzeteinket belőjük, legyünk pontosak és higgadtak a kecskeméti kapu előtt! Tudom, háromesélyes a mérkőzés, de a hazai pálya mindenképpen mellettünk szól. Sportszerű, küzdelmes, színvonalas meccset várok, természetesem hazai győzelemmel!

Mi pedig várunk minden szurkolót szombaton 17 órakor a Vasváriban. Hajrá BLSE!